Mozgássérült Fiatalok Országos Találkozója

2013. október 25-27., Pécs

A Völgyhíd Alapítvány szervezésében, 2013. október 25-27.-e között megrendezésre került a Mozgássérült Fiatalok Országos Találkozója Pécsett. Izgatottan vártuk, hiszen a nyáron már Fonyódligeten sikerült felkelteniük az érdeklődésünket a rendezvény iránt. A Csongrád Megyei Egyesület Ifjúsági Tagozatából nyolc fiatallal nyakunkba vettük az országot és péntek reggel elindultunk Pécs felé. Már a buszon jó hangulatban telt az út, és ahogy odaértünk Pécsre, ez csak fokozódott. Érkezésünket jó néhány önkéntes várta a buszpályaudvaron. Felkészültségüknek köszönhetően, gyorsan el tudtunk jutni a helyszínre, alacsonypadlós helyi járattal, amit előre kérvényeztek, hogy teljes önállósággal utazhassunk. A rendezvényt Szekeres Pál államtitkár, valamint Pécs város polgármestere nyitotta meg. Majd Dzjadiga Nelli a MEOSZ Ifjúsági Tagozata nevében köszöntötte a megjelenteket, valamint röviden beszélt a MEOSZ IT munkájáról. Lehetőség nyílott arra is, hogy jó példákat mutassunk be a rendezvény keretein belül. Meséltünk az egyesületeink tevékenységéről, hiszen az egyesület fiatalokhoz való hozzáállása és felkarolása, példaértékű. Szekeres Judit a MEOSZ IT vezetőségi tagja pedig az esélyórák fontosságáról, valamint a sportnapok hasznosságáról tartott előadást. Az este fénypontja Csomor Henriett verseinek felolvasása volt. Ő egy hosszúhetényi kerekesszékes fiatal, aki a Völgyhíd Alapítvány Kuratóriumi tagja is egyben. Természetesen a buli sem hiányozhatott a programból, így az estét tánccal illetve karaokéval zártuk. Másnap reggel, „Kincskereső” című program keretében elindultunk felfedezni Pécs városát. A dolog különlegessége abban rejtőzött, hogy mindannyian egyetlen busszal mentünk, ami azért volt különleges, mert elég sok kerekesszékes, és elektromos mopeddel közlekedő résztvevő tartott velünk. A Tüke Busz nagyon segítőkész volt és empatikus, minden segítséget megkaptunk ahhoz, hogy ennyi ember felférjen egy alacsonypadlós csuklós buszra. Az itt készült fotók magukért beszélnek. A város központjába beérve, egy különleges helyismereti játékot játszhattunk. Végighaladva a város utcáin felfedezhettük a látványosságokat, és közben fejleszthettük ismereteinket. Kaptunk egy fagyi jegyet is, melyhez kapcsolódott egy feladat is. Meg kellett kérnünk egy külső szemlélőt, hogy váltsa be nekünk a jegyet, de nem árulhattuk el neki, hogy ez egy feladat része. Az emberek segítőkészek voltak, így gyorsan hozzájutottunk a fagyihoz. A főtéren mi is készültünk egy kis meglepetéssel a város lakóinak. Flashmobot, vagy más néven villámcsődületet táncoltunk. Az arra sétálgatók fel is figyeltek akciónkra, és csodálkozva figyelték az előadást. Ezt követően visszatértünk a szálláshelyre, majd felkészültünk a döntéshozókkal való beszélgetésre. A délután folyamán vendégünk volt Dávid István az EMMI Mukaerőpiaci és Rehabilitációs Főosztályvezetője, akinek kérdéseket tehettünk fel a munkanélküliség, az elhelyezkedési nehézségek, a távmunka kapcsán. Megpróbáltuk felszínre hozni azokat a problémákat, amelyek kifejezetten a mozgássérült fiatalokat érintik. Felmerült a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának, továbbképzésének kérdése is. A feltett kérdésekre sajnos nem kaptunk konkrét válaszokat, de örömteli tény az, hogy főosztályvezető úr megtisztelt bennünket jelenlétével. A szombati nap tartogatott még meglepetést a számunkra. Lehetőségünk adódott kipróbálni a Para Zumbázást, illetve az ottani sportcentrumban, egy közös úszásra is jutott idő. Az estét egy gálával zártuk, ahol fellépett Borsy Ádám, a Wheelchair Dance Stars, valamint a Gördülő Tánccsoport. A gála végeztével természetesen a buli nem ért véget, késő estig táncoltunk és beszélgettünk. Vasárnap egy kerekasztal beszélgetés keretében mindnyájunk elmondhatta, mi az, ami tetszett neki ezen a hétvégén. Miután megosztottuk egymással tapasztalatainkat, és levontuk a konzekvenciákat, jókívánságokkal ellátott lufikat eresztettünk szélnek, remélve, hogy valóra vállnak, és hamarosan újra láthatjuk egymást, egy hasonló rendezvényen. Véleményünk szerint érdemes lenne ebből a találkozóból hagyományt teremteni, és az ország különböző pontjain megszervezni.

Bodnár Zoltán - MCSME Titkára

Dzjadiga Nelli - MEOSZ IT önkéntes

Feltöltés: 

Barátokra, egy jó csapatra vágysz? Szívesen teszel másokért? Ha igen, gyere, köztünk a helyed! Ha saját közösséget szeretnél szervezni, írj nekünk a [email protected] E-mailcímre, és segítünk az elindulásban!