| |
BESZÁMOLÓ Ifjúsági csoportvezető képzés 2014. szeptember 5-8., Balatonmáriafürdő Ifjúsági csoportvezető képzésen vettem részt kollégámmal Bodnár Zolival. A képzés célja az volt számomra, hogy tanuljunk egymástól, meghallgassuk egymás tapasztalatait és ezáltal ezek a tanácsok, tapasztalatok még jobban vigyék előre munkánkat. Ezen kívül a kapcsolatok bővítése, egymás megismerése is cél volt, hogy bár az ország különböző pontjairól érkeztünk, tudjuk egymást segíteni ezentúl bármiben. Szeptember 5-én pénteken az érkezést és az ebédet követően bemutatkoztunk egymásnak a többi ifi csoporttal. Meglepődve tapasztaltam, hogy a többieknek is milyen színes programjaik vannak. Az ország több tájáról is érkeztek résztvevők, mint a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete, Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete, Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete, Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén- Térségi Egyesülete, Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete, Dunaújvárosból, a Bajai Ifjúsági Csoportból, a Somogy Megyei Egyesület Ifjúsági Tagozata, a Borsod Megyei Ifjúsági Csoport, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Egyesület. Színes programokat, képeket láthattunk a prezentációk során illetve szép eredményeket, amiket jó volt látni. A szünetet követően egy kötetlen beszélgetés keretében kitértünk a csoportszervezésre, programszervezésre, itt elmondtuk a saját tapasztalatainkat, így meríthettünk egymás ötleteiből, ez szintén egy olyan program volt, ahol nagyon sok új dolgot hallhattunk és tanulhattunk. Ezután a MEOSZ IT vezetősége elvonult és tanácskozott az Esélyórás képzésről, amelynek során elkészültek a képzés tematikái. A munka után jól jött egy kis szórakozás, karaoke buliztunk, közben sokat beszélgettünk, így jobban megismerhettük egymást és egymás tevékenységét, munkakörét. Másnap (szeptember 6.) délelőtt ellátogatott hozzánk a MEOSZ elnöke Dr. Hegedüs Lajos, aki megnyitotta a MEOSZ IT Közgyűlését miután Vid Natasa a MEOSZ IT vezetője átadta neki a szót. Lajos elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy az Ifjúsági Tagozat évről évre megszervezi összejövetelét, képzését. Hozzátette, hogy gondolnunk kell a jövőre is, hiszen választás lesz 2015-ben a MEOSZ-ban. Szorgalmazta, hogy minél több jelöltet állítsunk az ifik közül is, majd Nati is elmondta, hogy gyerekcipőben jár az IT Vezetőségének a felosztása és buzdított bennünket arra, hogy minél többen jelöljünk embereket a vezetőségbe. Beszámolt a VI. alkalommal megrendezett MERI Sportnapról, az Esélyórás Programról, a „Lépj Közelebb” Roadshowról, az Akadálymentes térképezésről. Ezután Mesterházy Zsolt a Mozgássérültek Aktív Egyesületének elnöke mutatta be egyesületüket, hiszen csak erre a napra tudtak megérkezni és lemaradt a tegnapi bemutatkozásról. Beszélt az akadálymentesítésről, az esélyegyenlőségi napokat már 2008 óta szervezik, a leghatékonyabban az alsó tagozatos gyerekeket lehet érzékenyíteni. A szabadidős programok megteremtik a kohéziót az emberek között. A jól működő ifjúsági tagozathoz, képzésekre és jó szabadidős tevékenységekre van szükség, ami nagymértékben elősegíti a kapcsolatépítést és a kohéziót. Pécsi Gertrúd a Camelot – Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének titkára elmondta, hogy az egyesület célja a balesetben mozgássérültté vált emberek segítése. Esélyórákat ők is tartanak és nekik is az a tapasztalatuk, hogy az általános iskolások sokkal befogadóbbak, többet kérdeznek, mint a középiskolások, egyetemisták. Működik náluk egy Élő Könyvtár nevű program is, amikor is egy egyszerű spontán beszélgetést folytatnak a látogatók egy kollégával, ahol kérdezhetnek bármit, ami eszükbe jut. Ennek célja az előítéletek csökkentése. Ezenkívül minden évben Mikuláskor egy Kerekesszékes Mikulás szórakoztatja a gyerekeket. Figyelemfelkeltő programokat szerveznek, mint a parkolók átvizsgálása. Működik náluk Révész Szolgálat és a Camelot Kupa. Van lehetőség arra is, hogy a mozgássérült fiatalok 2-12 hónapig külföldön tartózkodhatnak. Járnak hozzájuk szakdolgozatírók. Ezt követően rátért Nati a 2015-ös Munkatervre. 1. Esélyórák Megindulnak az Esélyórás képzések szeptemberben, ahol a fiatalok bevonása a cél a programba, egységes program, illetve tapasztalatátadás. 2. Lépj Közelebb! Roadshow Komplex anyag létrehozása, azoknak a csoportoknak a bevonása, akik még nem szerveztek ilyen programokat. Tapasztalatok átadása a lényeg. 3. Akadálymentesítés felmérése: Open Street Map, akadálymentesítés helyeinek feltérképezése, helyi szintű elősegítése komplex szempontok alapján. 4. Sportok népszerűsítése Országos és regionális szintű megvalósítás, rendszeres legyen, ne csak alkalmankénti, a most benyújtott pályázatok egy része is erről szól. 5. Önálló élet program Célja a fogyatékkal élő emberek segítése a saját döntéshozatalukban, az önálló életük megkezdésében, tulajdonképpen, hogy mit hogyan csináljanak. 6. Ifjúsági Mentor Hálózat Az egyesület csoportjai ne csak önállóan tevékenykedjenek, hanem együtt. Kapcsolattartás, tapasztalatok átadása. Hegedüs Lajos elmondta, hogy a MEOSZ vezetősége egyöntetűen amellé áll, hogy az ifjúság tevékenységét előtérbe helyezzék. A MEOSZ jövőjének kulcsa a generációváltás. Enélkül eltűnik egy idő után az egész mozgalom. A generáció váltás elősegítésére, anyagi hátteret is ad a MEOSZ. Nehézséget okoz azonban a szemléletváltás. Kell hozzá türelem (nem végtelen), illetve következetesség. Sorstársi tanácsadás kibővítése, a tanácsadó működtetéséhez, utazásához, anyagi hátteret ad a MEOSZ. Nagyszerű lehetőség a fiatalok mozgalmának kiterjesztésére. Tapasztalati Tanácsadók körének kiterjesztése, akadálymentesítés alapszabályainak az ismerete. Infokommunikációs akadálymentesítés, burkolati sávváltás, a kerekesszékesek akadálymentesítése stb. Tudatosság növelése: Fiatal korban kell kezdeni, amely összefügg az önálló élet kérdésével. Legyünk annyira tudatosak, hogy egy önálló emberek vagyunk, lehet szabad akaratunk, amit tudunk, azt tegyük meg magunk, amit nem tudunk fogadjuk el a segítséget, de ne mindenáron. Nagyobb a kiszolgáltatottság. Paraszupersztár – tehetségkutatás és tehetséggondozás 2015 Ösztöndíj program Önkéntesség: Az önkéntes soha nem nézi az óráját. Úgy lehet őket motiválni, ha sikerélményt nyújtunk nekik, ami sokkal fontosabb, mint a fizetés. Délután is velünk maradt Lajos, aki egy csapatépítő tréningszerű feladatot adott nekünk. Fel kellett egyesével sorolnunk, hogy mi az az egy tulajdonság, ami megvan bennünk és melyik az az egy, amelyik hiányzik belőlünk. Majd ezután csoportokat alakítottunk és ki kellett dolgoznunk egy közös projektet csapatonként, amelyek, fel lettek küldve a MEOSZ-ba, ahol valószínűleg megvalósításra fognak kerülni. A délután további részében kötetlen beszélgetés folyt Lajossal a MEOSZ jövőjéről, a választásról, lehetőségeinkről. A hosszú nap után este megint a kikapcsolódásé volt a főszerep. Szeptember 7-én, vasárnap az OpenStreetMap térképes Wikipédiával ismerkedtünk meg, ahol is szakemberek mutatták be nekünk ennek a programnak a használatát, elméletben és a délután folyamán a gyakorlatban is. Tulajdonképpen ez a program a Wikipédiához hasonlóan működik, hiszen bárki szerkesztheti. Számunkra ez a program egy nagy lehetőséget kínál, hiszen akárhol vagyunk, ha megtanuljuk a használatot be tudjuk jelölni, hogy az adott hely akadálymentes vagy sem, vagy csak részben az. Ezt mindenki láthatja, ha gépen vagy akár alkalmazás formájában rámegy a térképre és ő is beleszerkeszthet a munkánkba, ha úgy látja nem helyes a felvitt adatunk. Délután az önkéntesség témakörében folytattuk a beszélgetést, Mesterházy Zsolttal és Pécsi Gertrúddal. Mindenki újra bemutatkozott, illetve a csoportalakításról is esett szó. A szabadprogram keretében két részre oszlott a társaság, az egyik fele elment Vid Gábor vezetésével Balatonmáriafürdő utcáira gyakorolni az OpenStreetMap használatát, így mivel én is ebben a csoportban voltam lehetőségem volt lemenni egy kicsit a Balaton partra. A csoport másik fele pedig Pataki Áron vezetésével, társasjátékozott, kártyázott illetve filmet nézett a konferenciateremben. Közben a MEOSZ IT vezetői folytatták a tanácskozást az Esélyórás képzésről. Este volt egy záróbuli is kikapcsolódásképpen. Szeptember 8-án, a hazautazás napján fáradtan, de sok tapasztalattal és ismeretséggel (barátsággal) indultunk haza. Nekem összességében rendkívül tetszett ez a négy nap, mert nagyon sok új dolgot hallottam, megismerhettem a többi egyesületet és a tevékenységüket. Az esti jó hangulatú beszélgetések pedig közelebb hoztak bennünket egymáshoz. A kapcsolatépítés számomra abszolút megvalósult és örülök, hogy belecsöppenhettem a fiatalok tevékenységébe. Érdemes ehhez a csapathoz tartozni illetve keresni a fiatalokat, mert mi vagyunk a jövő generációja és hasznos ötleteinkkel, tapasztalatainkkal olyan köveket tudunk megmozgatni, amelyre azelőtt nem volt példa, tehát „Lépj Közelebb” hozzánk.
Szeged, 2026.09.09 Virágos-Kis Noémi Kommunikációs munkatárs Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete |
| Barátokra, egy jó csapatra vágysz? Szívesen teszel másokért? Ha igen, gyere, köztünk a helyed! Ha saját közösséget szeretnél szervezni, írj nekünk a [email protected] E-mailcímre, és segítünk az elindulásban! |
|