A képesség, a tudás és a stratégia játéka… Bocciaversenyt tartottak Dunaújvárosban.

2014. október 30-án, csütörtökön délután 16 órától 20 óráig Bocciaversenyt tartottunk az Arany János Általános Iskola tornacsarnokában, Dunaújvárosban. A programon közel 50fő vett részt mozgáskorlátozottak és önkéntes segítők egyaránt. A résztvevő fiatalok a dunaújvárosi Jószolgálati Otthonból és az általam ismert dunaújvárosi fiatalok közül kerültek ki, de ellátogattak hozzánk Sárbogárdról és Ercsiből is.

A mozgássérülteket a Sárga Taxi 18 fős kisbusza ingyen elszállította a rendezvény helyszínére és vissza a lakóhelyére. Sikerült jó kapcsolatot kiépítenünk a Magyar Mentőszolgálat Alapítvánnyal is, akiktől két önkéntes segített a fiataloknak a kisbuszba való ki- és beszállásnál. A dunaújvárosi Rudas László Szakközépiskolától kértünk 15-20 fő önkéntest, akik lelkesen segítettek a verseny lebonyolításában.

Úgy gondolom érdemes volt lebonyolítani a programot, hiszen néhány fiatalnak életre szóló élményt adtunk és reményeink szerint az ifjúsági csoport megalakulására és egy bocciacsapat létrehozására is sor kerülhet a későbbiek folyamán.

Dzjadiga Nelli

MEOSZ IT önkéntes

2025-11-06

Barátokra, egy jó csapatra vágysz? Szívesen teszel másokért? Ha igen, gyere, köztünk a helyed! Ha saját közösséget szeretnél szervezni, írj nekünk a [email protected] E-mailcímre, és segítünk az elindulásban!