Mesterházy Zsolt

Mesterházy Zsolt vagyok. 1993-ban, egy közlekedési baleset során a gerincem olyan súlyosan megsérült, hogy kerekesszékbe kerültem. Addig porcelánfestőként dolgoztam, majd később beiratkoztam a Kodolányi János Főiskolára, ahol 2007-ben diplomát szereztem szociális munkás szakon.

Ugyanebben az évben alapítottuk meg a Mozgássérültek Aktív Egyesületét, melynek elnöke, 2009-től pedig alelnöke lettem.

2009-től az ELTE Társadalomtudományi Karán folytattam tanulmányaimat, ahol 2010-ben szereztem meg a szociálpolitikusi végzettséget.

Ezzel párhuzamosan részt vettem a gödöllői Szent István Egyetem rehabilitációs mentori képzésén is.

A Mozgássérültek Aktív Egyesületének tagjaként igyekszem hasznosítani azokat az ismereteket, melyeket tanulmányaim, és életem során megszereztem. Küldetésemnek tekintem a fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációjának előmozdítását, ennek érdekében esélyórákat, szemléletformáló rendezvényeket, előadásokat szervezek.

2011-ben megválasztottak a MEOSZ Ifjúsági Tagozat vezetőjének. Szeretném, ha az újjászervezett Ifjúsági Tagozat ütőképes csapattá válna, és maradandó eredményeket érne el az esélyegyenlőség területén.

Herenden élek, 2002-ben született egy gyönyörű kislányom. Szabad időmben sportolok, horgászom, utazom, kirándulok.

Elérhetőségeim:

Telefonszám: +36209773550

e-mailcím: [email protected]

Barátokra, egy jó csapatra vágysz? Szívesen teszel másokért? Ha igen, gyere, köztünk a helyed! Ha saját közösséget szeretnél szervezni, írj nekünk a [email protected] E-mailcímre, és segítünk az elindulásban!