| |
Kozma Mónika vagyok a Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzet Egyesületének ifjúsági koordinátora. 7 éves korom óta vagyok mozgássérült. 2005-ben végeztem szociálpedagógusként, de már iskolás éveim alatt is aktívan részt vettem a helyi egyesület tevékenységében. Tanulmányaim befejeztével itt kezdtem pályafutásomat és alkalmazkodván a civil szféra elvárásaihoz pályázatíró és pénzügyi képesítéseket is szereztem. Munkaidőmben mozgássérült tagjaink és családtagjaik számára tanácsadással, valamint pályázatírással és 2 éve az ifjúsági csoport vezetésével foglalkozom. Megtapasztalva a mozgássérült fiatalok zárkózott életét, helyi szinten kezdeményezője voltam a tagozat megalakításának és folyamatos működtetésének. Fő célom, hogy a fiatalokat motiváljam, erősítsem a céljaik elérése, megvalósítása érdekében, hogy a társadalom aktív tagjává váljanak. Ehhez szervezek számukra olyan közösségi programokat és előadásokat, melyek korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő. Az országos ifjúsági hálózat munkáját kb. 2 éve kezdtem el segíteni az egyesületemnél szerzett tapasztalatok által. Célom a jövőben is ezt a megkezdett tevékenységet folytatni és meglévő ismereteimet a vezetőségi munkámban tovább kamatoztatni. Elérhetőségeim: mobil: 70/396-8831, e-mail: [email protected] |
| Barátokra, egy jó csapatra vágysz? Szívesen teszel másokért? Ha igen, gyere, köztünk a helyed! Ha saját közösséget szeretnél szervezni, írj nekünk a [email protected] E-mailcímre, és segítünk az elindulásban! |
|