Sajtóközlemények
V. MERI Sportnap sajtóközleménye
V. MERI sportnap sajtóközleménye
V. MERI Sportnap előzetes hírdetménye és plakátja
Frissitve: 2013. február 02. 12:30
V. MERI sportnap előzetes hírdetménye (PDF)
V. MERI sportnap plakát letöltése (PDF)
Minden eddiginél többen vettek részt a MERI Sportnapon Több mint ötszázan vettek részt a mai MERI sportnapon, amelyet negyedik alkalommal rendezett meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) azzal a céllal, hogy a mozgáskorlátozottak megismerhessék és kipróbálhassák az általuk is űzhető sportokat. A rendezvényen mintegy húszféle sportággal ismerkedhettek meg a résztvevők, sokat közülük paralimpikonok, világ- és Európa-bajnok sportolók mutattak be. A rendezvény társszervezője a Magyar Paralimpiai Bizottság volt. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben tartott sportnapon sok volt a visszatérő látogató, de még többen voltak azok, akik először jöttek el a rendezvényre, és az intézet lakói közül is sokan részt vettek a programokon. A rövid megnyitó és a Gördülő Tánccsoport vezetésével tartott közös bemelegítés után elkezdődtek a bemutatók. A legnépszerűbb sportnak az idén is a szinte minden mozgáskorlátozott által játszható boccia nevű labdajáték bizonyult, melyből délután versenyt is rendeztek. Népszerű volt az idei újdonság, a kajak-kenu is, amit Lang Györgyi színész, táncdalénekes, a rendezvény egyik védnöke is kipróbált. Az előző évekhez hasonlóan most is sokan álltak sorba, hogy felülhessenek a Velo tanya speciálisan felszerelt lovaira. Az aulában felállított vívópáston többek között Pálfi Judit világbajnok, Juhász Veronika és Osváth Róbert Európa-bajnok vívó tartott bemutatót, a szünetekben ki lehetett őket hívni egy-egy asszóra. A hatodik olimpiájára készülő Szávai Csaba erőemelő bajnok is bemutatót tartott, ez a sportág szintén nagyon sok érdeklődőt vonzott, még Lang Györgyi is kipróbálta. Bár az énekesnő szép eredményt ért el, a vízben érezte magát a legjobban, ezért úgy döntött, hogy a jövőben inkább úszni fog. Aki elég bátor volt, az összemérhette az erejét Szabó-Ózor János szkander- és erőemelő világbajnokkal. A Magyar Íjász Szövetség képviseletében Valicsek László tartott bemutatót. Varga Katalin kerekesszékes szépségkirálynő, a rendezvény másik védnöke is kipróbálta az íjászatot, és annyira megtetszett neki, hogy a jövőben szeretné alaposabban megismerni ezt a sportágat. Sokan játszottak Csonka András világbajnoki bronzérmes asztaliteniszezővel és Dr. Lelik Ferenc kerekesszékes teniszezővel is. A tornateremben a kerekesszékes rögbihez a WildBoars csapat csinált kedvet, amely a korábbi MERI sportnapoknak köszönheti megalakulását. Szintén a MERI sportnapok sikere, hogy megalakult az első hazai női ülőröplada-csapat, velük is lehetett találkozni a rendezvényen. Ezen kívül volt dobóatlétika, lehetett kosárlabdázni, és az uszodában búvárkodni. Az idén két kutyás sporttal is megismerkedhettek az érdeklődők: a paragility-vel és a kutyás frizbivel. A barlangászást, a vitorlázást és a síelést filmvetítésekkel, fénykép- és sporteszköz kiállítással népszerűsítették a szervezők. Nagy volt az érdeklődés a handyk, a futószékek és a bringák iránt is. A sportolók mellett számos önkéntes, köztük sok gyógytornász-hallgató is segített a sportok kipróbálásában. Évről-évre egyre több, mozgásszervi rehabilitációval foglalkozó szakember, hallgató látogat el a rendezvényre, az itt szerzett tapasztalatokat ugyanis jól tudják hasznosítani a mindennapi munkájuk során. A MERI Sportnap szervezői remélik, hogy az idén is sokaknak sikerült kedvet csinálni a mozgáshoz, a testedzéshez. A sportnap nem titkolt célja, hogy megszólítsa azokat a fiatalokat, akikben van kellő kitartás és elszántság ahhoz, hogy mozgássérültként sikereket érjenek el a sportban, és ezzel utánpótlást biztosítsanak a paralimpiai csapatnak. Négy évvel ezelőtt a pekingi paralimpiai játékokon Magyarországot 33 sportoló képviselte, az idei, londoni versenyre eddig 12 sportoló szerzett kvótát, közülük többekkel is lehetett találkozni a rendezvényen.
Szemle - IV. MERI Sportnap (2012. április 19.)
A IV. MERI Sportnap nagyon jól sikerült, az eddigiek közül az ideire látogattak el a legtöbben, ami a médiának is köszönhető. Az eseményről előzetes és záró közleményt is kiadtunk, nagyon sok szerkesztőséget megkerestünk, hogy segítsenek népszerűsíteni a programot, és számos, nagy, országos médium foglalkozott is a sportnappal. Előzetesen hozta pl. az Index, a Népszabadság, az MTI, az MTV és az ATV, hosszan foglalkozott vele a Juventus Rádió és a Class FM is betette az aznapi programajánlójába, ami nagyon nagy elérést jelent. A rendezvényt követő hétfőn a legnézettebb reggeli műsor, a TV2 MOKKA vendége volt Dani Gyöngyi és Lang Györgyi.
A MERI sportnap az alábbi médiumokban jelent meg (a szemle nem teljes, az internetes hírkeresőkkel a megyei sajtó és az elektronikus média nem szemlézhető jól):
- ATV http://atv.hu/cikk/20120410_meri_sportnap_tobb_mint_20_sportagat_kiprobalhatnak_a_resztvevok?source=hirkereso
- Class FM
- Digi Sport
- Dr. Info http://drinfo.hu/hirek/hirtallozo-itthonrol/20786-meri-sportnap-fogyatékossággal-élőknek
- Fix TV
- Index http://sportgeza.hu/sport/hirek/2012/04/10/tobb_mint_20_sportagat_probalhatnak_ki_a_meri_sportnap_resztvevoi/
- Juventus Rádió – Budapesti Arcok c. műsor és hírek
- Kamaszpanasz.hu http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/mozgas/4656/mozgasserult-sportnap
- Klubrádió Ötös c. műsor vendége volt Dani Gyöngyi
- Kossuth Rádió – Napközben
- Közelkép http://kozelkep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=889:minden-eddiginel-toebben-vettek-reszt-a-meri-sportnapon-&catid=36:sport&Itemid=99
- Magyar Nemzet http://mno.hu/sport/megmozgatjak-a-fogyatekossaggal-elo-gyermekeket-1067277
- Mixonline http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=66383
- MTI
- MTI Fotó
- MTV Esély http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/13/13/Esely_2012_aprilis_13_.aspx (elején)
- MTV Telesport
- Népszabadság http://nol.hu/mozaik/sportnap__tobb_mint_20_sportagat_mutatnak_be
- Parasportpress
- Rádió 17
- Rádió Q
- TV2 Mokka http://tv2.hu/mokka/video/sporttalalkozo-mozgaskorlatozottaknak
A meri.lepjkozelebb.hu honlapot elindítása óta (2012.március közepe) 1583 egyedi látogató kereste fel, többen többször is, így 2263 volt az összes látogatói szám. Összesen 56229 oldalt néztek meg. A legtöbb látogatót április 11-én regisztráltunk (282 fő, 2110 oldal megtekintésével). Az összes látogató kb. harmada direkt eléréssel (a böngésző címsorába beírva, vagy könyvjelzőből) érte az oldalt. Külső oldalakról a legtöbben a facebook.com-ról 734 egyedi látogató. Ezt követi a misscolours.hu oldalról érkező 104 egyedi látogató, valamint a meosz.hu (és meoszinfo.hu) oldalról érkező 90 látogató. Több hírportálról, on-line újságról regisztráltunk látogatókat:
- sportgeza.hu (index.hu sport rovat)
- nonprofit.hu
- tatabanya.hu (Tatabánya város hívatalos portálja)
- erthetoen.hu
- parasportpress.eu
- mno.hu
- www.budapestinfo.eu
- drinfo.hu
- hirperec.hu
- segitokutya.hu
Letölthető anyagok:
Minden eddiginél többen vettek részt a MERI Sportnapon (sajtóközlemény, 2012.04.14.)

